StarWarsblog

Ezen az oldalon tájékozódhatnak az idetévet lelkek a galaxis-szerte történő újdonságokról.

Újdonság alatt értem a híreket a nemsokára kijövő filmekkel kapcsolatban. Ezt mindig egy aktuálisan elnevezett fül alatt találhatjátok majd meg, ami pedig annyira nagyon égetően szuperszónikus, az itt a kezdőoldalon is meg fog jelenni.

A "Játékok" fül alatt többek között a Battlefront 2-vel és a Galaxy of heroes mobiltelefonra is letölthető játékkal fogok foglalkozni.

A sorozatokat sem hagyhatom magukra! Ezekről ajánlásokat, utalásokat, esetleges előzeteseket találhattok majd.

A könyvekről sem feledkezhetek meg! A "könyvek" fül néhány könyvajánlót tartogat számotokra.

 

 A legújabb híresztelések szerint egy Boba és egy Kenobi film között vacilálnak. Mind a kettő érdekes lehet, ám Bobáról hallhattunk a Klónok háborújában is, nem keveset. Itt szembe állítom a két filmet és érvelek majd mellettük és ellenük is, persze ez személy szerint az én véleményem...

Boba

 - Ugyan láthattuk a kis Bobát Aura Sing és más veszélyes alakok kíséretében, nem tudjuk, hogy mi lett az után, hogy elszökött tőlük.


- Tudjuk, hogy Windu mesteren próbált bosszút állni, de egyik merénylete sem volt sikeres.


- Mikor játszódna a film? Mert vagy gyerek lenne, de az a klónok háborújába volt, vagy felnőtt, de az az eredeti filmek alatt volt. Úgyhohy az idővonal miatt nem tudom hova tenni.


- Szerintem nem egy túl érdekes karakter, tehát egy Solo kaliberű filmet szinte biztos nem lehetne belőle csinálni. Ez persze korán sem zárja ki azt, hogy ne lehetne egy jó filmet rendezni.


 

Kenobi

 - Evan McGregor bejelentette, hogy szívesen öltené újra magára a köpenyt, tehát ide a főszereolőt alakító színész már megvan.


- Tudjuk, hogy annó Qui-Gon mesterrel jártak a Mandalore nevű bolygón, ahol az ifjú Obi-Wannak kellett felkelőktől megvédenie Satine Kryze hercegnőt.


- Ugyanaz a probléma, mint előbb: mikor játszódna? Mert az előbb említett kalandot is mozivászonra lehetne vinni, de akkor jönnének a rajongók, hogy milyen romantikus, tré film lett. Játszódhatna a harmadik és negyedik film között, de ott mit csinált a jedi mester? Bújkált a homokdűnék között, Lukera vigyázva, és a két film között már annyi minden van. Idővonal?